égési sérülés szemölcs eltávolítás sebkezelés bőrgyógyászati kozmetikai gépek

Cikkek

Másodfokú égési sérülés – Kifakadt a hólyag, mit tegyek?

A felhólyagosodott másodfokú égési sérülések esetén elsőként minden orvos arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenképpen figyeljünk a hólyagok épségére, ne fakasszuk ki őket szándékosan, mert az nagyon könnyen fertőzést okozhat. Előfordul azonban, hogy mégis kifakadnak a hólyagok, a következőkben az ilyen esetek kezelését mutatjuk be.

A kifakadt égési hólyag ellátása

Ha a hólyag magától vagy egy rossz mozdulat következtében kifakadt, fontos, hogy nagyon alaposan, fertőtlenítő tartalmú szappannal mossunk kezet, mielőtt az érintett területhez érnénk. Szükségünk lesz egy ollóra is, ezt szintén fertőtlenítsük úgy, hogy legalább öt percig orvosi alkoholba áztatjuk.

Ezután fogjuk az ollót és óvatosan vágjuk le a kifakadt hólyag után maradt lógó, elhalt bőrt. Legyünk óvatosak, ügyeljünk rá, hogy a gyógyulófélben lévő bőrt ne sértsük fel az ollóval.

Ha ezzel elkészültünk, szappanos vízzel alaposan mossuk meg a hólyag helyét, hogy eltávolítsuk a hátramaradt váladékot, szennyeződéseket és kórokozókat. Ezután kenjük be az érintett területet fertőtlenítővel. Ezt a kezünkkel végezzük, ne használjunk vattapamacsot, mert abból apró szövetdarabok ragadhatnak a sebbe, ami később fertőzést okozhat.

Helyezzünk kötést a sérült területre, használhatunk aluderm kötszert, mely amellett, hogy hatékonyan megvédi a sebet a káros hatásoktól, engedi lélegezni azt és kiváló nedvszívó hatásának köszönhetően szárazon tartja. Mindemellett nem ragad a sebbe, így a kötszer cseréjekor nem tépi fel azt.

Ha ennek ellenére később mégis fertőzésre utaló jeleket érzékelünk, mindenképpen keressük fel orvosunkat!

A Celerus Medical Division 2012-ben alapult azzal a céllal, hogy a CELERUS Bt. munkahelyi egészségvédelemben szerzett tapasztalatait, ott elért sikereit és eredményeit a lakosság javára fordítsa. Egészségvédelemmel és egészségfejlesztéssel foglalkozó kereskedelmi és szolgáltató cég vagyunk, akik nem csak szállítanak, hanem tudatosságot növelnek. Az egészség megőrzéséért és annak visszaállításáért küzdünk kereskedőként és szolgáltatóként egyaránt. Az általunk forgalmazott termékek az szemölcseltávolítás, az idősősgondozás, a betegápolás, az égési sérülések ellátása és a sebkezelés területén is rendkívül hasznosak és praktikusak.
Scroll