égési sérülés szemölcs eltávolítás sebkezelés bőrgyógyászati kozmetikai gépek

Cikkek

Az otthoni idősgondozásról bővebben

Mi is az az idősgondozás?

Ha megpróbálnánk megfogalmazni, összefoglalni azt, hogy mit is jelent az idősgondozás, akkor így fogalmazhatnánk: a gondozás a gondoskodásnak a gyakorlati megvalósítása. A célja és a feladata az, hogy a gondozásra szoruló embereknek segítséget nyújtson. A gondozást befolyásolja a segítségre szoruló beteg szociális, egészségi és pszichés állapota.

Tudnunk kell azt, hogy amennyiben úgy döntünk, hogy ápolót hívunk egy rászoruló idős rokonunk mellé, akkor minden idősgondozáshoz szükséges eszközről, feltételről nekünk kell gondoskodnunk. A gondozónak az a feladata, hogy rendet tartson a beteg körül, és ellássa őt. A gondozóval mind a betegnek, mind a gondozott családjának érdemes jó viszonyt kialakítania.

Milyen alapvető szükségletei vannak egy embernek? Mik azok a dolgot, amelyekre a gondozóknak oda kell figyelniük?

Az egyik legfontosabb, legalapvetőbb dolog a tisztálkodás. Ez férfiak esetében a borotválkozással is párosul. Oda kell figyelni a beteg felöltöztetésére (mindig tiszta legyen a ruha és az ágynemű), illetve levetkőztetésére. A tisztálkodást alaposan megkönnyítik az Aquamed termékei. A Bed bath fürdető kendővel elég áttörölni a testet, hogy a bőr tiszta, ápolt és kellemes illatú legyen. A hajmosó sapkát pedig elég a fejre húzni és masszírozó mozdulatokat tenni rajta, hogy a száraz sampon és a kondicionáló kioldódjon, megtisztítva a hajat a szennyeződésektől. Így elkerülhető a mindennapos tortúra, amit a fürdetés vagy a zuhanyzás jelent.

Természetesen alapvető szükséglet a táplálkozás (evés, ivás) is, illetve az ezekből fakadó széklet-, illetve vizeletürítés.

Az ápoló feladatai közé tartozik a beteg szellemi és fizikai fittségének biztosítása. Azaz hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a beteg mozogjon, sétáljon, tornázzon. Fekvő beteg esetében a mozgás a helyzetváltoztatás, felülés és visszafekvés formájában valósul meg. A szellemi frissesség megőrzése érdekében pedig elengedhetetlen a kétirányú kommunikáció.

A Celerus Medical Division 2012-ben alapult azzal a céllal, hogy a CELERUS Bt. munkahelyi egészségvédelemben szerzett tapasztalatait, ott elért sikereit és eredményeit a lakosság javára fordítsa. Egészségvédelemmel és egészségfejlesztéssel foglalkozó kereskedelmi és szolgáltató cég vagyunk, akik nem csak szállítanak, hanem tudatosságot növelnek. Az egészség megőrzéséért és annak visszaállításáért küzdünk kereskedőként és szolgáltatóként egyaránt. Az általunk forgalmazott termékek az szemölcseltávolítás, az idősősgondozás, a betegápolás, az égési sérülések ellátása és a sebkezelés területén is rendkívül hasznosak és praktikusak.
Scroll